Hausvogteiplatz

A berlini metróhálózat kiépítése

A dinamikusan növekvő német főváros utazási igényei a századfordulóra új közlekedési fejlesztéseket alapoztak meg. Kezdetben főként magáncégek beruházásai nyomán épült az U-Bahnnak nevezett új rendszer, de nem csupán ezért alakult ki már az első időkben két, egymással nem kompatibilis részhálózat.
Berlin Wannsee, 1984

Megoszottság és újraegyesítés

A háborút követő évek fokozatosan kettészakították Németországot, Berlint, és az S-Bahnt is. A két városrészben egészen más irányt vett a fejlődés - hogy azután a fal leomlása után ismét összetalálkozzon.
S-Bahn logó

Berlin: az S-Bahn

Már az 1900-as évek elejére problémákkal küzdött a berlini elővárosi vasút. Sok volt az utas, a gőzvontatással egyre nehezebb volt megfelelni a kor igényeinek. Nagyfokú modernizálásba kezdtek tehát, amelynek végén új fogalom született.
Berlin, Alexanderplatz, 1999

A berlini Stadtbahn

A városon belüli, és az elővárosi vasútvonalak összekapcsolása Magyarországon ma még forradalmi, sokak által elvetett gondolatnak minősül, valójában azonban korántsem újkeletű felvetés. Első megvalósulás a XIX. századból származik, és a berlini példa nyomán az elv mára szinte egyeduralkodóvá vált a fejlett közlekedéstervezésben.