Csoport
A 90-es évek második felétől már Németországban is, elsősorban pedig Svájcban, majd kis fáziskéséssel Ausztriában is megjelentek olyan, magukat S-Bahnnak nevező hálózatok, amelyekre nézve a berliniek talán nem is sok hasonlóságot találnának, a saját, az elnevezést legelsőként bevezető hálózatukhoz viszonyítva.
13664829394_8264c3dae4_o.jpg
Media Box #168
Ebben főleg Svájc volt élenjáró. Végülis már az iskolapélda, Bern is érdekes volt, de az még valamelyest hasonlított egy igazi S-Bahnra. Baselben érezték a különbségeket, és fel is vállalták, hogy a saját hálózatukat egy kiegészítő elnevezéssel Regio-S-Bahnként határozzák meg, így is jelezve, hogy ez valami hasonló, de nem ugyanaz, mint az igazi S-Bahnok. Nos, nem mindenhol vállaltak ilyen önmérsékletet.
Svájcban már 1982-ben bevezették az ütemes menetrendet az ország teljes vasúthálózatán. A vonatok a legtöbb viszonylatban elég sűrűn, általában óránként járnak. Ez a jellemző a Svájc északkeleti részén, a német és az osztrák határ mentén, Appenzellt körülölelve, Zürich szomszédságában elterülő St. Gallen kantonban is. Ebben a régóban St. Gallen az egyetlen komolyabb város, bár a maga 75 ezer lakosával ez sem számít igazi metropolisznak, arra azért jó, hogy vasútállomása legyen a környék csomópontja.
Svájci szokás szerint innét indultak az állami vasúttársaság, az SBB távolsági járatai az ország más városaiba, és különböző regionális vasúttársaságok vonatai pedig a környékbeli településekre. Ezek végülis klasszikus személyvonatok, olyanok, amelyekkel mindenütt találkozhatunk, talán a megfelelő finanszírozási helyzet miatt a járműpark jellemzően kiemelkedő színvonalat mutat, de amúgy nincs itt semmi rendkívüli. Kistelepülésekről egy, a kis és a közepes kategória közt egyensúlyozó városba eleve nincs nagy forgalom, ráadásul még Svácjban sem utazik mindenki vonattal, így általában elegendő az órás követés.
2001-ben, anélkül, hogy bármit is alakítottak volna a hálózaton, a járatkövetéseken, építettek volna egyetlen új állomást, megállóhelyet, szóval anélkül, hogy bármi is történt volna a környék vasúthálózatán, egy egyszerű intézkedéssel bevezették, hogy akkor mostantól St. Gallenben minden személyvonatot S-Bahnnak fognak hívni. És így is lett.
Korábban, évtizedeken át olyanokkal lehetett találkozni, hogy egy S-Bahnt "kiépítenek", "létrehoznak", itt meg egyszerűen elnevezik. Nem forradalmi persze a dolog. Már az amúgy színvonalas S-Bahnt kiépítő Zürichben is újdonságot alkottak azzal, hogy nem csak a fő járataikat, hanem Zürichben és környékén minden személyvonatot elneveztek S-Bahnnak. Végülis csak ezt a trendet vitték tovább előbb Bernbe, majd 2001-től St. Gallenbe is. De azért itt is hoztak be új dolgokat. St. Gallen ugyanis az első olyan város, amely központja egy S-Bahn-hálózatnak, azonban nincs benne a központi vasútállomáson kívül egyetlen másik vasúti megálló sem. Kivételt a Trogenerbahn megállói képeznek (ma már az Appenzeller Bahnen kezeli, ez látható a képen), de ez a járat St. Gallenen belül villamosként közlekedik, tehát valójában ezek is villamosmegállók. Eredendően az S-Bahn azt jelenti, hogy "Stadtschnellbahn", azaz városi gyorsvasút. Vajh' mennyiben nevezhető ennek St. Gallen vasútja?
Sőt, könnyen felmerül a kérdés: beszélhetünk-e itt egyáltalán S-Bahn-hálózatról? Hiszen az S-Bahn különböző járatait nem köti össze az S-betűs viszonylatjelzésen kívül az égvilágon semmi. 4-5 különböző vasúttársaság, eltérő nyomtávok, eltérő üzemi feszültség, még csak be sem jön minden járat St. Gallenbe. Közös logó sincs.
Az S-Bahn-szintű kiszolgálás érdekében viszont komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Jó svájci szokás szerint sok apró részletből rakva össze az egészet, de úgy, hogy minden részfejlesztés a korábban, egységesen kijelölt célok irányába mutat. Egy-egy új peron itt, egy-egy új előzési lehetőség ott, pár új motorvonat. Végeredményként 2013-ra eljutottak oda, hogy a hálózaton pár nagyon kis forgalmú végszakaszt leszámítva mindenütt legalább két viszonylat fonódik, azaz félóránként jön egy vonat. Sőt, St. Gallen környékén még sűrűbben, itt óránként legalább négyszer utazhatunk, ami már a városi közlekedéshez mérhető követési időt jelent. Úgy látszik, S-Bahnt, vagy legalábbis valami affélét, nagyváros nélkül is lehet csinálni.
A másként meg nem jelölt képeket a szerző készítette.
Ezen mű szerzője Németh Attila, és a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Based on a work at http://attus.hu
Azok a képek, amelyek forrása külön meg van jelölve, az ott megadott feltételekkel használhatóak fel.